Milyen klímát vegyünk panelba

Az egyik legnagyobb probléma a panellakásokban, társasházakban, hogy a nyári
melegben nem csak a nappalok, de az éjszakák is elviselhetetlenek. Hiába
próbálkozunk átszellőztetéssel vagy éjszakára nyitott ablakokkal, a szerkezet
annyira felmelegedik, hogy azt folyamatosan sugározza a naplemente után is. Egy
vagy több napos alvás nélkül töltött éjszaka után már mindenkiben felmerülne a
klímaszerelés a panellakásba.

A klímák tökéletesen alkalmasak arra, hogy a tikkasztó nyári hőséget
elviselhetővé tegyék. Már néhány perccel a bekapcsolásuk után elkezd lehűlni a
szoba hőmérséklete és a klímából áradó szellő lágyan kócolja össze hajunkat és
a tökéletes nyaralás élményét már csak egy hideg, jégkockás ital képes fokozni.
Maga a klímaszerelés kicsit másképpen működik az ilyen fajta
társasházaknál.

A klímák persze csak addig okoznak örömöt még be vannak kapcsolva, így célszerű
olyan – nem túl hideg – hőmérsékletet beállítani, ami még kellemesen
elviselhető és nem okoz több napig tartó megfázást a nyár kellős közepén. A
klíma kikapcsolásával sajnos 10 -20 perc alatt újra eluralkodhat a hőség a
lakásban, mert a panel falait nem képes semmilyen gép lehűteni. Ezért könnyebb
egy kellemes hűvöst megtartani, mint állandóan újra és újra lehűteni a lakást.

Ha klímaberendezésre van szüksége, de nem tudja, hogy milyen klímát vegyen, vagyis
melyik típusú lenne az Ön számára az ideális készülék, akkor a következő pár
kérdés szintén segítségére lehet a választás során. Tegye fel magának a következő
kérdéseket: Mekkora helyiséget szeretnék hűteni/fűteni? Normál, vagy mobil
klímát szeretnék? Mennyi pénzt szánok a klímára? Szigetelt-e az épület, amiben
lakom? Milyen helyiségbe szeretném a klímát felszereltetni? Ha nő az
áramszámlám nem okoz-e gondot?

Egy 50m2-es panelba bevett szokás 3,5kW-os klímát telepíteni, mellyel már
elviselhető hőmérsékletet és kellemes klímát teremthetünk lakásunkba! A klímák
jelentősen csökkentik a páratartalmat ezáltal a hőérzetünk kismértékű hőfok
csökkenés esetén is jelentősen javul.

Mi a legelterjedtebb klíma a panellakásokban?

Panellakásokban a legelterjedtebb klíma az oldalfali mono split klíma, ami kicsi, kompakt, és
esztétikus.

A Polar oldalfali mono-split klíma a legelterjedtebb a lakossági felhasználásban.
A mono-split klíma egy relatívan olcsó alternatíva fűtés szempontjából, mely nem csak magasabb hatásfokon fűt, mint egy általános radiátor, de a nagy melegben nyáron kellemes hűvös szobát biztosít számunkra.
A Polar oldalfali klímák a G10-es inverter technológiának köszönhetően sokkal kevesebbet fogyasztanak, mint a régebbi ON-OFF klímák és a kevés fogyasztás mellé nagyobb hatásfok is társul.
A lakossági végfelhasználás miatt a népszerű oldalfali klímák tele vannak kényelmi funkciókkal. Ilyen az automatikus leolvasztás, a teljesen automata funkció, a csendes üzem, vagy akár a WIFI vezérlés, mely lehetővé teszi, hogy otthonától távol vezérelje a berendezést. Erre egy konkrét példa, hogy ön a munkahelyén tartózkodik és tudja, hogy otthon bizony kihűlhetett a lakás. Önnek semmi mást nem kell tennie, csak okostelefonja segítségével bekapcsolni a klímát, beállítani a kívánt hőfokot és mire hazaér munka után, a felfűtött, jó meleg lakás várja önt.

A panelek egyik hátránya, hogy általában távfűtéssel fűthetőek a téli időszakokban,
aminek bekapcsolására szinte semmilyen ráhatásunk nincsen. Ha túl korán ér ide
a tél, vagy túl fagyos az ősz, az sajnos a szolgáltatót nem gyakran szokta meghatni,
mi pedig fagyoskodhatunk  a négy fal
között. Ilyenkor is jó szolgálatot tesz a beszerelt légkondi, hiszen a modern
klímák is képesek melegítésre is. Így akár tél, akár nyár van odakinn, a klíma
tökéletes komfortérzetet biztosít idebenn.

Mennyit fogyasztanak a klíma készülékek?

A klíma adatait elolvasva a fogyasztást elég sokan rosszul ítélik meg és le is
tesznek a klímavásárlásról. A klímákra írt hűtési teljesítmény Pl. 3,5kW nem az
elektromos fogyasztást jelenti. Egy 3,5kW-os hűtési teljesítményű gép névleges
áramfogyasztása 900-1100W, vagyis 0,9-1,1kW körül alakul ami inverteres
gépeknél csak rövid ideig áll fenn, mivel azok a kívánt hőmérséklet elérése
után 400-500W körüli fogyasztást produkálnak (természetesen ez egy megfelelően
méretezett gépre vonatkozik).